Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Bükkábrányiak! Kedves Olvasó!

Engedje meg, hogy én köszöntsem először Bükkábrány Község megújult honlapján. Ezt az oldalt Önnek készítettük, hogy a lehető legtöbbet tudhasson meg egy helyen településünkről. Önöknek, bükkábrányiaknak. Éljenek itt közöttünk, az ország más szegletében vagy a világ bármely sarkán. És természetesen Önöknek is szánjuk a honlapunkat, akik ismerkednek a tájjal, kíváncsiak községünkre, vagy bármilyen információra van szükségük Bükkábrányról.

Bővebben ...

 

Tagadhatatlan tény - legalábbis a tudomány mai állása szerint - hogy a Föld 4,5 milliárd éves története során számos olyan változás történt, amely gyökeresen változtatta meg planétánk éghajlatát, élővilágát, sőt az emberiség történetére is nagy hatással volt. Bizonyára az sem újdonság, hogy napjainkban is zajlik egy ilyen markáns változás. Van azonban egy óriási különbség a korábbi és a mostani tendenciák között: míg korábban ezek a folyamatok évezredek alatt, lassan fokozatosan zajlottak le, addig most alig száz év kellett ahhoz, hogy gyökeres változásokat észleljünk.

Magyarországon 1901-ben kezdődtek azok a műszeres mérések, amelyek hitelesen rögzítik a mért adatokat, köztük a hőmérsékletet, a csapadék mennyiségét, a napsütéses órák számát és sok mást is. Ezek alapján jól nyomon követhető az az extrém felmelegedés amelyről egyértelműen mi emberek tehetünk leginkább.

Igen, bizonyos folyamatok az emberi szennyező tevékenység nélkül is megtörténnének, de lényegesen lassabban. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az 1901 óta megkezdett mérések tanúsága szerint 2018 volt az eddigi legmelegebb évünk, ezt pedig csak egy esztendő múlta felül, a 2019-es!

"A mérések alapján a Kárpát-medence átlaghőmérséklete a globális átlagnál is gyorsabban emelkedik: Magyarországon a múlt század eleje óta tapasztalt 1,23 Celsius-fokos országos mértékű emelkedés meghaladja a globális változás 0,9 fokra becsült mértékét (1901 és 2018 közötti időszakot tekintve). A csapadék éven belüli eloszlása szintén megváltozott: kevesebb napon hullik csapadék, nőtt az aszályhajlam."  - áll egy, a közelmúltban megjelenő tanulmányban, amely kifejezetten hazánk klímájának megváltozását elemzi.

Illúzióink pedig ne legyenek: ez a tendencia tovább fog folytatódni, megakadályozni nem tudjuk. Tehetünk viszont azért, hogy jelentősen lassuljon. Mivel ugyanis a káros anyagok kibocsátásával, a sokszor felesleges energia felhasználással, a környezet szennyezésével és számos más tevékenységgel mi magunk is hozzájárulunk a fent leírt változásokhoz, ezekre való odafigyeléssel mi magunk vagyunk azok is, akik jelentősen lassíthatjuk a káros tendenciákat.

Ezzel pedig nem csak magunknak, de gyermekeinknek és unokáinknak is szebb és élhetőbb jövőt biztosíthatunk.

 


 

2021. november 30-án lezárult Bükkábrány Község Önkormányzata és Szádalmás Község Önkormányzata közös, határon átnyúló projektje, a TRAFFIC.

A projekt fő célja a közintézményeink (óvoda és általános iskola), valamint a határtérségben élő gyerekek és pedagógusok határon átnyúló együttműködésének javítása volt közös programok és tematikus rendezvények segítségével.

Sajnos a járványhelyzet időszaki alakulása miatt az eredetileg személyes találkozásokra alapozott, gyermekeknek és diákoknak szóló csereprogramokat és tematikus rendezvényeket csak helyben, szádalmási partnereinkkel való online összekapcsolódás segítségével tudtuk megvalósítani.

A nehézségek ellenére a projekt elérte célkitűzéseit, működő szakmai kapcsolat jött létre a bükkábrányi és szádalmási oktatási intézmények között, illetve sikeresen beszereztük a projekt megvalósításához szükséges digitális-, sport- és fejlesztő- és egyéb eszközöket is.

Szádalmás település remek projektpartnernek bizonyult, reméljük, hogy a kialakult kapcsolatot tovább tudjuk fejleszteni és ápolni, akár újabb projekt keretei között.

 

Szociális tűzifa kérelem


TRAFFIC – „Közlekedj okosan!” – Határon átnyúló közlekedési programok Bükkábrányban és Szádalmáson

Projekt száma:FMP-E/2001/4.1/017.

 

A projekt fő célja a közintézmények (óvoda és általános iskola), valamint a határtérségben élő gyerekek és pedagógusok határon átnyúló együttműködésének javítása közös programok, versenyek és tematikus rendezvények segítségével.

A projekt fő célcsoportjai a Bükkábrányi Óvodába, a Bükkábrányi Arany János Általános Iskolába járó gyermekek és tanulók, valamint a Szádalmási Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda óvodásai és alsó tagozatos diákjai, akikkel a partnerek meg akarják ismertetni a biztonságos, közlekedés szabályait játékosan, vetélkedők megvalósítása révén; illetve a programokba bevont óvodapedagógusok és tanárok.

A projekt specifikus célkitűzései:

- Közös szabadidős, tanító célzatú, közlekedési szabályokat ismertető programok, tematikus napok és táborok megvalósítása elsősorban gyerekek számára

- Sport- és szabadidős tevékenységek által a gyerekek egészséges életmódra való nevelése

- Hosszútávú stratégiai partnerség kialakítása a résztvevő szervezetek között

- A projektben a célok elérése érdekében kiegészítő jelleggel sor kerül eszközbeszerzésre is: Szádalmáson és Bükkábrányban a rendezvények és vetélkedők megvalósításához szükséges eszközöket beszerzik.

A közös foglalkozások, játékok, programok hozzájárulnak a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javításához, ezáltal az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program 4. prioritási tengelyéhez (Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása). A projekt célkitűzései a program céljaival teljes mértékben összhangban állnak, mivel a projekt keretében megvalósított tevékenységek és az azokból fakadó élmények elmélyítik mind a partnerszervezetek, mind pedig a bevont gyerekek közötti kapcsolatot és elősegítik a kölcsönös megértést.

Elindult az Energiaklub COAL-OUT projektjének online lakossági kérdőíve! A megkérdezés során azt szeretnénk felmérni, hogy  mit gondol a lakosság Mátrai Erőmű átalakíttatásáról; milyen fő veszélyektől tartanak a folyamattal kapcsolatban és emellett milyen lehetőségeket látnak benne.

A kérdőív egyelőre online zajlik, az alábbi linken elérhető:

https://survey.alchemer.eu/s3/90368128/COAL-OUT-Lakoss-gi-k-rd-v

 

Bükkábrány Község Önkormányzata által vezetett konzorcium „A helyi identitás és kohézió erősítése Bükkábrányban és környékén” című és TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00005 azonosítási számon támogatást nyert.

A konzorciumhoz tartozó települések: Bükkábrány, Borsodgeszt, Csincse, Kács, Mezőnyárád, Sály, Tibolddaróc, Vatta

A pályázat kiemelt célcsoportja a 10-18 éves korosztály, valamint a hátrányos helyzetű személyek az adott projekt hatóterületén élő teljes lakosság. A projekt célja, hogy fejlődjen a közösség tagjainak egymás iránti felelőségtudata, a helyi civil társadalom megerősödése, segítse a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését, erősödjen a civil aktivitás, kialakuljanak, illetve megerősödjenek a szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, településrészekhez, térséghez való kötődés. A beavatkozás következtében a meglévő (humán) erőforrások felszínre kerülnek, az együttműködések következtében ezen erőforrások aktivizálódnak és minőségi változást hoznak a település, települési közösségek életében.

A projekt megvalósítási időszaka: 2018.09.01. – 2022.03.31.

A projekt összköltsége: 40.500.000 Ft

Támogatási intenzitása 100 %



 

 

FOREST - Határon átnyúló erdei iskolák Bodrogszerdahelyen és Bükkábrányban

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjának 2. pályázati felhívása által finanszírozott FOREST - Határon átnyúló erdei iskolák Bodrogszerdahelyen és Bükkábrányban című projekt (projektszám: FMP-E/1901/1.1/039) célja a határtérség természeti és kulturális értékeinek megőrzése és bemutatása közös, interaktív erdei iskolai programok és tematikus rendezvények segítségével.

A célok elérése érdekében a következő tevékenységeket valósítjuk meg:

Az első szakaszban elvégezzük az erdei iskolák lebonyolításához szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket. Szőlőskén felújításra kerül az erdei iskolák megvalósítási helyszíneként szolgáló tábor, míg Bükkábrányban kialakításra kerül egy tanösvény.

A második szakaszban a határrégió értékeire és a helyi kultúrára fókuszáló erdei iskolákat szervezünk Szőlőskén (SK) és Bükkábrányban (HU). Az 5-5 napos táborokban 40-40 gyerek fog részt venni a határ mindkét oldaláról. Tervezett programok: a helyi élővilág bemutatása, helyi nevezetességek megtekintése, erdei kirándulások, túrák, vetélkedők, csapatépítő sporttevékenységek, kézműves programok, kulturális programok (pl. tánc- és daltanítás).

Mindkét helyszínen 1-1 tematikus napot szervezünk, az infrastrukturális elemek átadásával egybekötve. A tematikus napokon legalább 40-40 gyerek vesz részt.

A projekt a bodrogszerdahelyi Szent Lukács Egyházi Erdei Iskola - Cirkevná škola v prírode sv. Lukáša (vezető kedvezményezett) és Bükkábrány Község Önkormányzata (kedvezményezett) együttműködésével valósul meg.

A megvalósítás időszaka: 2020. november 1. – 2021. augusztus 31.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyert támogatás összege: 48 775,16 € (a teljes költségvetés 85%-a)

A projekt teljes költségvetése: 57 382,54 €

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapja: www.skhu.eu

A Via Carpatia EGTC honlapja: www.viacarpatia-spf.eu

Az aloldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Manapság az iskolában is, de a média különböző felületein (pl. interneten, televízióban) nagyon sokat lehet hallani arról, hogy a Föld éghajlata gyorsan és az emberiség számára egyre rosszabb irányba változik. Bizonyára te is hallottad már azt a kifejezést, hogy "globális felmelegedés". Talán a nem olyan rég még oly' hűvös tavaszi napok után nehéz is elfogadni, hogy az egész Földön komoly felmelegedés zajlik hosszú évtizedek óta, pedig ez így igaz. Ez pedig hosszú távon teljesen tönkreteheti mai életterünket.

Bizonyára már Te is hallottad szüleidtől, nagyszüleidtől, hogy "bezzeg az én időmben" még nem volt ilyen hőség nyáron, vagy éppen a december elején leesett hóra csak újabb hó jött, egész télen lehetett szánkózni.

Ezzel szemben mit tapasztalhatunk most? Nyáron 40 °C-hoz közeli hőmérsékleteket, magas UV sugárzást, amely súlyos betegségeket okoz, télen pedig a 4-5 centis hónak is örülünk, pláne, ha egy hét alatt nem olvad el és nem lesz hatalmas sár belőle. Mindez jól mutatja, hogy csak ebben a két dologban mekkora változás állt be mindössze néhány évtized alatt. Ez pedig a klímaváltozásnak, a felmelegedésnek köszönhető.

            Ami biztos hazánkat illetően: míg az átlaghőmérséklet emelkedése 1901 óta globálisan 1,1°C, addig Magyarországra ez az érték 1,32°C! Magyarország éghajlata tehát a földi átlagnál is nagyobb mértékben melegszik.

            A kutatók véleménye szerint az évi középhőmérséklet 1-2,5 fokos emelkedése valószínűsíthető, nyáron és ősszel valamivel nagyobb felmelegedésre számíthatunk.

Fagyos napok száma  30-35%-kal csökkenhet, míg a hőségriadós napok száma – különösen az ország középső és délkeleti térségeiben –  több, mint 30 nappal gyarapodhat.

Télen a csapadék mintegy 15-20%-os növekedése, nyáron pedig 10-30%-os csökkenése vetíthető előre.

Száraz napok száma télen 10-15%-kal csökkenhet,  nyáron pedig – különösen a Dunától keletre – 15-25%-kal növekedhet.

Összességében a hőhullámok gyarapodásával és a jelenleginél szélsőségesebb vízjárással kell számolni.

A szélsőségek várható alakulása elsősorban Magyarország középső, keleti és délkeleti területeit érinti kedvezőtlenül.

Gondolj azokra a felvételekre, amelyeken például azok a hatalmas szemét szigetek vannak, amelyek a tengerek élővilágát teszik tönkre! Vagy emlékezz rá, hány olyan állatfajról hallottál, amelyeknek az élettere megváltozott és a kipusztulás szélére sodródtak! Hány alkalommal hallani a híradásokban, hogy egyik, vagy másik település levegője rendkívül szennyezetté vált? Ezeket a példákat pedig százával sorolhatnánk.

"De mi közünk is van nekünk mindehhez? Hiszen mi nem szennyezzük a levegőt!"- mondhatnád. Pedig ez nem így van!

Mindennapi tevékenységeink mind-mind visszavezethetők valamilyen ipari ténykedésre, amely hozzájárul környezetünk rombolásához. A villamos energia előállítása, a műanyag áruk gyártása, a fűtés, az okos telefonunk és más mindennapos műszaki cikkeink elkészítése kivétel nélkül hozzájárul a korábban említett globális felmelegedéshez. A sort természetesen ezúttal is folytathatnánk még nagyon hosszan.

Lássuk tehát, mit is tehetsz a mindennapokban azért, hogy a káros folyamatok lassulásához, ha csak egy nagyon kicsit is, hozzájárulj? Íme néhány jó tanács:

 

Csökkentsd a hulladék mennyiségét!

Igyál csapvizet PET-palackos ásványvíz helyett!

Rajzolásnál, írásnál, nyomtatásnál figyelj arra, hogy a papír mindkét oldalát felhasználd!

Ne kérjetek reklámanyagot!

Igyekezz minél több dolgot újból felhasználni, amire nincs szükségetek, azt gyűjtsd szelektíven!

A zöld hulladékot komposztáld.

 

Használj kevesebb energiát!

Ha kimész egy helyiségből, mindig kapcsold le a lámpát!

Egyszerre csak annyi lámpa égjen, amennyire tényleg szükséged van!

Ha éppen nem használod, kapcsold ki a tévét, számítógépet, rádiót és ne hagyd a töltőket a konnektorban!

Ne pazarold a vizet!

Zuhanyozz fürdés helyett!

Kézmosáskor szappanozás alatt zárd el a csapot!

Fogmosásnál használj poharat, ne folyjon feleslegesen a víz!

Ha csöpög a csap, vagy folyik a WC, szólj a szüleidnek!

Öntözzetek csapadékvízzel

 

Persze ezt a felsorolást is folytathatnánk még nagyon sokáig, ráadásul sok olyan dolog van, amely apróságnak tűnhet. Ugyanakkor jó tudni, hogy sok kicsi sokra megy. Vagyis ha mindenki betartja a fenti szabályokat, akkor nagyon nagy változásokat érhetünk el..

 

 

Szociális tűzifa kérelem (PDF)

 Bükkábrány, Mezőkövesd és Mezőkeresztes települések

helyi klímastratégiájának kidolgozása,

klímatudatosságot erősítő szemléletformálás megvalósítása

 

KLÍMASTRATÉGIA

A helyi humán közszolgáltatásban dolgozók felmérése 
Projektazonosító EFOP-3.9.2-16-2017-00055
Projekt címe Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében
Konzorciumi partner megnevezése Bükkábrány
Szervezeti egység Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ
Humán szakember Kiss Lászlóné
Végzettsége szociális ápoló-gondozó
Ellátott szakterület házi gondozó
Szervezeti egység Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ
Humán szakember Szilágyiné Lassu Mária
Végzettsége egészségfejlesztő mentálhigiénikus, óvodapedagógus
Ellátott szakterület családsegítő
Elérhetőség 3422 Bükkábrány, II. András tér 1.
Szervezeti egység Bükkábrány Község Önkormányzata
Humán szakember Hauksz Katalin
Végzettsége védőnő
Ellátott szakterület védőnő
Elérhetőség 3422 Bükkábrány, Petőfi út 2.

 

Tájékoztató (PDF)

Ügyfélfogadás

A Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása:

Hétfő: 8-16 óráig
Kedd: Nincs ügyfélfogadás!
Szerda: 8-16 óráig
Csütörtök: Nincs ügyfélfogadás!
Péntek:  8-12 óráig
   
Polgármester ügyfélfogadása: szerda 8-12 óráig
Jegyző ügyfélfogadása: kedd 8-12 óráig
   
Építésügyi előadó ügyfélfogadása: hétfő 8-16 óráig
Falugazdász ügyfélfogadása: kedd 8-16 órái
Családsegítő Szolgálat ügyfélfogadása: szerda 8-12 óráig
Pénztár: az ügyfélfogadás rendje szerint!

 

Elérhetőségek

Közös Önkormányzati Hivatal

3422 Bükkábrány
II. Antrás tér 1.

Telefon:  +36-49-535-022
Fax:        +36-49-535-023

E-mail:     hivatal@bukkabrany.hu